Délelőtt a Mývatn környékének látnivalóit jártuk végig. Először Skútustaðagígar pszeudokrátereire került sor. Ezek az információs tábla szerint gőzkitörések során keletkeztek, mikor a láva vízzel találkozott. Utána megnéztük Dimmuborgirt, melyről egy norvég black metál együttest (vagy nem azt... annak nevezik magukat, de egy szerencsétlen olvasó ezen felháborodott, és azt mondta, alvászavarai lesznek, ha így hagyom; de öcsém szerint is az... kinek hihetek vajon???) neveztek el. Csak a legrövidebb körtúrát tudtuk megtenni a lávaformációk között (a leghosszabb a kiírás szerint 3 óra), de őszintén szólva nem volt annyira nagy élmény. Talán sötétben más lehet a hatásuk ezeknek a szürkésfekete alakzatoknak.
És hogy miért is volt kevés az időnk? A nap fő programja a 3 órás bálnanéző hajókázás volt, amihez még el kellett jutnunk a tótól 60 km-re levő húsavíki kikötőbe. Megvettük a jegyeket (hivatalosan 48 €, mi 41-ért megkaptuk, mert sokan voltunk), utána maradt bő fél óránk körülnézni a városban. Két múzeum is található itt, de ennyi időre nem nagyon érte volna meg bemenni. Az egyik, nem meglepő módon, egy bálnamúzeum, a másik viszont a világ feltehetően egyetlen péniszmúzeuma. (update: ez azóta elköltözött Reykjavíkba, így aki csak emiatt menne Húsavíkba, az ne tegye :D)
A hajózás sikeres volt, két hosszúszárnyú bálnát láttunk, mindkettőt kb. 6-7 alkalommal, ahogy pár percenként feljöttek levegőért. Az idő ugyan nem volt szép, de legalább nem esett. Kaptunk a hajón fahéjas sütit és forró csokit is (így már rögtön nem is sok a 41 € :D). A képeken is látható overall meglehetősen kellemes viseletnek bizonyult annak ellenére, hogy úgy néz ki, mintha -30 fok fölött már melege volna benne az embernek.
Kikötés után meglátogattuk a közelben levő Góðafosst (Istenek vízesése), ahova a legenda szerint a helyi törzsfőnök a kereszténység felvétele után (1000-ben) a nemzetgyűlésről hazatérvén bedobálta az istenszobrokat. Utána eljutottunk Akureyribe, amely Reykjavíkot és környékét leszámítva a legnagyobb város az országban 17000 fővel. Teljesen jellegtelen város, de olyan lélegzetelállítóan szép helyre épült, hogy kár is volna erőlködni, semmit nem lehet javítani vagy rontani emberi erővel a látképen.
Késő este értük el a tervezett szállásunkat. A házinéni meglepve nézett: TIZENhat? Nem hat???
Mi is legalább annyira meglepődtünk, mint ő… baromi jó fej volt, közölte, hogy akár heten is alhatunk a hatszemélyes házikóban felár nélkül. Megköszöntük a lehetőséget… Feri ismét nekiállhatott telefonálni, és valami csoda folytán a közeli (természetesen az úton visszább levő) Blönduósban sikerült találnia egy szálláshelyet, ahol volt 16 szabad hely.
Amíg Feri tárgyalt a szállásadóval, meg telefonálgatott, én jól elvoltam a képeken is látható macskákkal. A többiek valószínűleg hülyének néztek, de ez már nem ronthatott sokat a helyzetemen :-)
Végül tehát visszazötyögtünk Blönduósba, és még éjfél előtt elfoglaltuk szobáinkat egy tengerparti épületben. Ez a városka arról nevezetes, hogy élt itt egy Halldóra Bjarnadóttir nevű néni. Más említésre méltót nem is tett, csak élt. Na jó, azt írják a Rough Guide-ban, hogy alapított valami kézműves-múzeumot is, de arra figyelmeztetnek, hogy ez semmiképpen nem lesz egy izlandi utazás fénypontja :D Élni viszont nagyon profi módon tudott, ebben sokáig országos csúcstartó is volt, elérte ugyanis a 108 évet.
