Ennek a napnak is elég jelentős részét töltöttük az autókban, megint kb.
A félsziget megkerülése után kicsit haladtunk még a főúton, majd Brúnál letértünk róla. Brút úgy jelölik a térképek, mint egy települést, de valójában semmi más, csak egy benzinkúttal és közérttel ellátott útelágazás. Innen lehet elindulni az északnyugati fjordvidékre, ami eleve nem egy kis terület, de a fjordok partján, a hegyek oldalában kanyargó utak miatt a távolságok sokkal nagyobbak, mint légvonalban lennének. Rendkívül zord, kietlen vidék ez, alig pár ezren lakják. Máshol sem lehet túl messze élni a partvidéktől, de itt a meredeken emelkedő hegyek még inkább lehetetlenné teszik ezt. Valahol olvastam, hogy Izland legmagasabban fekvő farmja alig van túl a 400 méteren, pedig a legmagasabb hegyük, a Hvannadalshnúkur eléri a 2100-at. Az ottani éghajlaton viszont már pár száz méteres magasságban is csak évente néhány hónapra tűnik el a hó, ezért lakhatatlan a sziget jelentős része.
Első itteni pihenőnk a djúpidaluri (Mély-völgy; ez is utal a környék domborzatára) termálvizes fürdőnél volt. Jellegtelen kis épület, egyetlen apró medencével, 250 koronás belépővel, de jólesett; a mývatni barlangfürdővel ellentétben egyáltalán nem volt forró, pont olyan meleg volt, ahogy a fürdőkádban is szereti az ember. Hárman kipróbáltuk a mellette folyó patakot is, ami kb. 25 fokkal lehetett hidegebb. Ezt jobban viseltem, mint a barlangfürdőt, bár itt is megelégedtem a lábáztatással, de sokkal kevésbé volt kellemetlen.
Autóztunk tovább nyugat felé, hosszú ideig meglepően jó úton (60-as), majd letértünk, hogy megtekintsük a Dynjandi vízesést. Ez egy farmról kapta a nevét, ezért nem –foss a vége, mint minden rendes vízesésnek. Illetve van olyan neve is, de valamiért kivételesen nem azt használják. Az oda vezető út elején volt ez a rejtélyes szobor. Nem tudtuk kideríteni, kit akar ábrázolni, nem egy kimondottan északi típusú arc.
A vízesés kb. 30 km-re van a szobortól. Különlegességét az adja, hogy úgy néz ki, mint valami függöny vagy fátyol, ahogy sok lépcsőben összesen mintegy 100 métert zuhan a víz.
Szokás szerint késő este értünk szállásunkra, Breiðavíkba, ami egészen közel van az északnyugati részen belül is a legnyugatibb csücsökhöz. Magyar „Isten hozott” felirat fogadott minket (sok más nyelvű között; a képen nem szereplő falakon volt még kb. 20, de akkor is jó volt).