A Norwegian Air Shuttle gépével repültünk Koppenhágába. A gépen érdekes módon norwegian.se felirat volt, tehát teljes mértékben megvalósította azt a skandináv összefogást, amelyért már Kékfogú Harald király, a Bluetooth névadója is küzdött.
Koppenhágában eltöltöttünk pár órát, egyesek, mint kiderült, egészen a tengerpartig elmerészkedtek ezalatt; én két útitársammal a reptér közelében maradtam.
Az IcelandExpress Boeing 737-esével mentünk tovább Keflavíkba, ahova problémamentesen meg is érkeztünk a kiírt időpontban, izlandi idő szerint este fél 11-kor. Ez itthon fél 1-et jelent, nyáron 2 óra a különbség. Alapból csak 1 volna (annak ellenére, hogy földrajzilag 2 lenne indokolt), de Izlandon nem használnak nyári időszámítást. Nem sok értelme lenne.
Még Ferihegyen (amit nem a túravezetőnkről neveztek el, de lehet, hogy megérdemelné) kiderült, hogy bizonytalanság van a lefoglalt bérautók háza táján. Bíztunk azért benne, hogy estére megoldódik, de ez naiv remény volt.
Röviden: a túraklubnak van egy 9 személyes kisbusza, ezt egy előző csoport kivitte hajóval, és otthagyta nekünk. Az eredeti terv szerint ezzel mentünk volna körbe, és a felföldi járhatatlan utakra béreltünk volna helyette 2,5 napra (rögtön az érkezés utánra) 2 terepjárót. Mivel többen lettünk, 3 terepjáró kellett, és a többi időre is szükség volt egy második, minimum 7 személyes járműre. Az volt elvileg a kérdés, hogy mindhárom terepjáró a reptérnél vár-e ránk, vagy csak egy 7 személyes, és be kell menni Reykjavíkba a másik kettőért. Ez sem lett volna tragikus, csak egy kis kitérő.
Amire viszont nem számítottunk: egy terepjáró sem várt ránk. Feri próbálkozott elérni a kölcsönzős embert (régi, eddig megbízható partnere volt a Cintonak a cég…), de nem sikerült. Ervin előásta egy másik alkalmazott számát, ez sem nyert… kiderült közben, hogy ez a másik meghalt, ami talán elfogadható mentség. Találtunk a parkolóban egy kocsit a kölcsönző emblémájával, elkezdtük figyelni, hátha felbukkan egy emberük. Jött is valaki, de elmondta, hogy ő csak egy német turista, aki azt az autót bérelte ki, és most jött érte. Legalább adott egy újabb telefonszámot a céghez, az is valami. Ez a szám működött is, de sokra nem mentünk az ürgével, aki felvette. Azt még megtudtuk, hogy az első kolléga már nem dolgozik náluk, de autónk nem lett.
Az már látszott, hogy ha valami csoda folytán hozzánk is vágnak három terepjárót, vagy legalább egy hétszemélyes akármit, akkor sincs értelme elmenni a kb. 120 km-re (a Hekla közelében) levő szállásra. Lett volna legalább hajnali 4 helyi idő szerint, mire odaérünk… ezért Feri elkezdett szállást keresni a közelben. Valami csoda folytán talált is egyet alig pár km-re. Két részletben odamentünk a kisbusszal, és elfoglaltuk a helyet. Mi nagyon örültünk, az általunk megszállt két kb. 12 ágyas szobában már rég az igazak álmát alvó 4-5 szerencsétlen idegen bizonyára kevésbé. Mindenesetre ezt nem éreztették, de lehet, hogy fordított létszámarány esetén másként alakult volna :-)
