Tervezett indulás: 4:00. Ez már elég lehet a kevésbé edzett idegrendszerű embereknek, hogy tovább ne is bírják olvasni e nap krónikáját. De megnyugtatom őket: végül 4:15 is megvolt, mire mindenki elkészült, és mehettünk. Előrebocsájtom: Ferinek igaza volt, tényleg ilyen korán kellett indulni, hogy minden beleférjen a napba. Azt hiszem, ezen a napon megduplázta Izland kóla- és energiaital-felhasználását, de a lényeg, hogy túléltük :D többen is felajánlottuk, hogy vezetünk valamennyit, de nem engedte át a volánt. Zoli is hasonlóképpen tett a másik kocsiban, nem tudom, hogy neki mennyi koffeinre volt szüksége ehhez.
A hajnal, reggel és délelőtt eseménytelenül telt, némi bóbiskolással (amennyire autóban lehet), és egy-két rövid megállással fűszerezve. Déltájban jutottunk el Þingvellirhez. Itt ült össze 930-tól több mint 800 éven át rendszeresen az Alþing, az izlandi nemzetgyűlés. A telepesek korában a legmesszebb élő vezéreknek ehhez 2-2 hetet kellett oda és vissza utazniuk. 1930-ban ez lett Izland első nemzeti parkja.
Később Reykjavíkba költöztek, de a legfontosabb eseményeknek továbbra is ez a színhelye. 1944-ben itt kiáltották ki a függetlenséget.
Geológiai jelentősége is van a helynek: itt van Európa és Amerika határa, azaz a terület egyik oldala az európai, a másik pedig az amerikai kőzetlemezen van. Ezek egymástól távolodnak, így hasadékok szabdalják a környéket.
Következő állomásunk a Geysir vidéke volt. Maga a Geysir nem működik már, de a Strokkur pár percenként kitör, sikerült erről is képet készítenem. Figyelni kell a vizet, pár másodperccel kitörés előtt elkezd mozgolódni, így fel lehet készülni a géppel. Természetesen jólnevelt geotermikus mezőhöz illően itt is sok saras-vizes-kénes fortyogó pocsolya található.
Itt volt a legnagyobb szuvenírbolt utunk során. Egyben talán a legdrágább is, ami természetes, hiszen errefelé sokan járnak, van kit lehúzni. Viszont az összes bolt közül egyedül itt láttam izlandi zászlót, amit egy barátom kért. Igaz, elég pici, de tagadhatatlanul zászló. Mivel nem tudtam, hogy itt ilyen drága lesz a bolt, a korábbiakban nem nagyon vásároltam, itt meg már kénytelen voltam, hiszen nem sok volt hátra az utazásból. Azzal vigasztaltam magam, hogy majd a reptéren úgyis visszaadnak valamennyit. Naná hogy sikerült elhagynom a blokkot… nem nagy pénz 950 korona, pláne az egész út költségeihez képest, de akkor is bosszantó.
Ezután átugrottunk a szomszédba, a Gullfosshoz (Arany-vízesés). A túraklub honlapján azt merték állítani, hogy még ennyi vízesés után is képes lesz katartikus élményt okozni. Ezt a szót talán nem használnám (eleve nem vagyok hajlamos ilyenekre), de tényleg fantasztikus látvány. Egyébként is minden komolyabb vízesés egyedi, hiába láttunk egy csomót, mindegyik más, mindegyik új élményt nyújt.
Estefelé Krýsuvíknál megnéztünk még egy geotermikus zónát, majd elmentünk Grindavíkba megkeresni az utolsó szálláshelyünket és letenni a cuccokat.
Ez volt az egyetlen olyan szállásunk, ahol a szobák nagyobbak voltak a minimálisan szükségesnél, azaz kényelmesen elfért minden csomagunk. Ráadásul még minikonyha is volt mindenhol.
Kis szusszanás után meglátogattuk az innen pár km-re levő Kék Lagúnát (Bláa Lónið). Termálvizes fürdőhely, van mellette valami fehériszap, ami állítólag jót tesz a bőrnek. Annyi biztos, hogy mókás képek tudnak készülni a bekent arcú emberekről. Nem én fotóztam (be se vittem a medencéhez a gépet), így ezeket hiába keresitek az albumomban.
Rendkívül felkapott hely, ennek megfelelően 3400 korona a belépő, ebből kaptunk egy kis engedményt. Pedig épp olyan melegvíz, mint a többi, csak építettek mellé egy luxusszállót… Félreértés ne essék: nagyon kellemes melegvíz, jó volt lubickolni benne, de egy nullával kevesebbet ér. Volt gőzfürdő meg szauna is, utóbbit kipróbáltam. Egyesek jól érezték magukat bent, nekem a szememet égette a hőség, úgyhogy kimenekültem fél percen belül. Ez nem embernek való.
Este 10-kor zárt a fürdő, ekkor visszaautóztunk a szállásra, és igyekeztünk kihasználni a hajnali 4-ig terjedő időt alvásra.
