7-kor indult a gép, bőven időben kiértünk a reptérre, mindent sikerült elintéznie mindenkinek (pénzvisszatérítés, utolsó koronáink elköltése a duty free-ben stb.). Az IcelandExpress gépével repültünk Gatwickre, ami egész egyszerűen egy szörnyű hely. 1 km-t kellett sétálni azért, hogy a csomagokat megkapjuk, a biztonságiak is idióták voltak: volt, akinek 4x vetették le a cipőjét a különböző ellenőrzési pontokon. Nekem csak egyszer, volt, akinek egyszer sem… lehet, hogy kockával dobnak? A Bp-re tartó EasyJet gépre a check-in 40 perces sorbaállást igényelt (a másik 3 alkalommal összesen nem vártunk ennyit). Igaz, ráértünk, mert 5 óránk volt a csatlakozásra.
Ez a repülés ráadásul kicsit kalandosra sikerült: már a kifutópályán furcsán kerregett a futómű, behúzásnál még érdekesebb hangokat adott ki, és persze leszálláskor sem volt jobb… valamint volt egy olyan érzésem, hogy a pilóta most tanulja a szakmát. Vagy esetleg a másodpilótával együtt meghalt, és valamelyik stewardess vezet… Ferihegy megközelítése úgy zajlott, hogy időről időre lejjebb dobták a gépet, mintha lépcsőn ugrálnánk lefelé… valahogy végül mégis túléltük, és épségben leszálltunk, de ez nem hiányzott. Nem tudom, hogy az EasyJet tehetett-e erről, vagy ilyen vacak az Airbus, mindenesetre a biztonság kedvéért mindkettőt igyekszem majd kerülni ezentúl.